Megvan az az érzés, amikor úgy kb. kezdenek jól alakulni a dolgok? Tudod, amikor érzed, hogy nagyjából a te kezedben van a kormány, viszonylag komfortosan navigálgatod életed hajóját, és bár nem tökéletes minden, kicsit recseg-ropog a szerkezet, de nyugodt a víz, tiszta az idő, és egész jó érzéssel tölt el, ahogy a nap kellemes meleget lehel a tarkódra, a lágy szellő cirógatja a bőrödet, te pedig nézel előre a végtelen békességbe, és irányítod a bárkádat, ami tiszteletteljesen engedelmeskedik neked.

Miután engedélyeztünk magunknak fél percet, hogy élvezzük ezeket a nagy ritkán kialakuló, „véletlen” idilli pillanatokat, mi a leggyakoribb dolog, ami eszünkbe szokott jutni ilyenkor? Hogy valami… hamarosan… irgalmatlanul el fog baszódni. Na, de most mondd, hogy nem! Na ugye! Mert túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mert abban a pillanatban, amint hagyjuk magunkat kicsit örülni, valahonnan a messzeségből útjára indul egy ordas nagy pofon, ami csak száll és száll a szélben, amíg meg nem találja a gazdáját, vagyis minket. Amikor pedig megtalál, akkor egy személyre szabott, szédületes szopatás formájában fog materializálódni. Legalábbis valahogy így gondolkodunk.

Így hát mi történik? Ha azon kapjuk magunkat, hogy örülünk, urambocsá boldogok vagyunk, akkor megrémülünk, és elkezdünk gyanakodni: miért lett szélcsend? Miért ilyen nyugodt a víz? Hol vannak a felhők? Hol a veszély? Extrán éberek leszünk, minden ártatlan (vagy annak tűnő) bárányfelhő fenyegetően fog hatni, minden fuvallatban az orkán előjelét (sőt előszelét!… bocsánat :) ) fogjuk látni, és minden hullám egy közelgő cunami ígéretét fogja hordozni.

Előbb-utóbb pedig igazunk lesz. Ha eleget várunk, valóban el fog romlani az idő, valóban érkezik majd egy vihar. Csakhogy… lehet, hogy heteket töltünk el úgy a napsütésben, hogy lessük a vihart, és már egyáltalán nem leljük örömünket a jó időben sem. Aztán amikor „végre” ázunk az esőben, szélben, hidegben, akkor megnyugszik a lelkünk, hogy igazunk volt. Minket aztán nem basztak át! Éreztük, hogy baj lesz, és tessék: lett! Tök jó… vagy mégsem?

Hát, mondanám, hogy mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné… de inkább átfogalmazom: mindenki úgy éli az életét… ahogy tudja. Én viszont úgy érzem, hogy tudom máshogyan is. Meguntam, hogy „viharról viharra” élek. Mert tudod, az van, hogy az időjárás változik, akkor is ha tudomást veszek róla, és akkor is, ha teljesen figyelmen kívül hagyom. Nem lesz attól kisebb felhőszakadás, hogy én „direkt” nem élvezem ki a napos időt. Ez nem egy adó, vagy védelmi pénz, amit be lehet fizetni, és cserébe megússzuk, hogy bőrig ázzunk. Ellenben, ha feltöltődöm a nyugodt időszakokban, még az is lehet, hogy jobban állom majd a sarat a következő fostengerben. Sőt, lehet, hogy előbb ki is evickélek belőle.

Vagy mondok mást. Az tökre nem baj, ha fel vagy rá készülve, hogy bármikor beüthet a szar. Ha viszont ehhez hozzáteszel még egyetlen gondolatot, máris hatalmas fegyver van a kezedben: meg fogod tudni oldani. Szóval legyél nyugodtan boldog és elégedett, a nehézségek úgyis jönnek majd, de te meg fogod tudni oldani.

Kezdek kifogyni a hajós és időjárásos metaforákból, úgyhogy ideje lekerekíteni a végét még egy záró gondolattal. Bár még én is csak gyakorlom a „nyugodt vízi evezést”, de rengeteg energiát ad, mióta kicsit máshogy látom a dolgokat. A fenti gondolatmenetnek ugye az a lényege, hogy ha elkezd jó irányt venni az élet, az biztos egy hullámhegy teteje, ahonnan borítékolható a mélyrepülés. Erről a szakmai véleményem megint csak az, hogy: lófaszt! Honnan tudod, hogy ez nem a hullámhegyed alja, és a java még csak most jön? Ha arra vársz, hogy úgyis elromlik minden, akkor az egód cirógatása végett csak azokat a „bizonyítékokat” fogod befogadni, amik alátámasztják, hogy igazad van, a jó dolgokat és lehetőségeket meg észre sem fogod venni. Ellenben ha „véletlenül” olyan szerencse ér, hogy a hajóddal kiértél a nyugis vizekre, akkor próbáld úgy tekinteni, hogy ez még csak a kezdet, és Hawaii partjait kutasd a láthatáron, ne azt a kurva vihart. Merthogy azt fogod észrevenni, amit keresel. És persze lehet, hogy útban Hawaii felé elkap az eső, de úgyis megoldod, aztán pedig evezel tovább a célod felé. De ne az legyen a célod, hogy csücsülsz a felhőszakadásban, az egód büszkén dagad a vízben, hiszen megint igazad volt, és mered kifelé az esőt a ladikodból. Ennél többre is képes az a hajó. Sőt, bármerre el tud vinni, viharban és napsütésben is.

Szóval, ha épp szélcsend van, napsütés, nyugi és jó világ, nem kell beszarni, hanem fel a napszemcsit, a kézbe egy koktélt, és irány előre, a hullámhegyeden még tovább felfelé! Mert mindig van feljebb. Ha közben elered az eső, fogod az ernyőd, kinyitod, és mész tovább. Ügyes vagy, megoldod! <3

(Borítókép: ideogram.ai)