Szeptember elseje jött, majd tova is szaladt, én pedig idén sem kaptam meg a roxforti behívómat. Néhány nap késést még csak-csak tudnék azzal magyarázni, hogy eltévedt a bagoly, ami a levelemet hozza, de mostanra elfogadtam, hogy jó eséllyel nem ez a helyzet. Szóval még egy év a muglik között. A mugliknak pedig még egy év velem. Nem tudom, ki járt rosszabbul :)
Egyébként sok mindenben egészen szórakoztató ez a varázstalan népség. Az például valami egészen döbbenetes, hogy önvezető autókat gyártunk, embert tervezünk küldeni a Marsra, részecskéket gyorsítunk, de mindeközben nem tudunk mit kezdeni az olyan egyszerű dolgokkal, mint a dicséret. Sokszor adni is csak végtelenül ügyetlenül tudjuk, fogadni meg végképp… Valahogy az egész folyamatban full bénák vagyunk. Ha lelki dolgokról van szó, a legtöbbünk (megjegyzem, én sem vagyok kivétel) teljesen eszköztelen. Ami vicces egy olyan világban, ahol lényegében 3D-ben tudunk tárgyakat nyomtatni, és mégis, a saját és mások érzéseit is pattintottkő-korszakbeli „szerszámokkal” piszkálgatjuk.
De most komolyan, próbáltál már valakit úgy igazán megdicsérni? A külsőségeket még úgy-ahogy szoktuk méltatni (ruházatot, frizurát, kiegészítőket), vagy esetleg még a munkateljesítményt is, de már az is nagyon határeset a fogadó oldalról, mert már ezzel sem tudunk igazán mit kezdeni. Na de, egyszer amolyan kis házi „kísérlet” keretében nézd meg mi történik, ha valakinek valamilyen egyéb cselekedetét, erőfeszítését, neadjisten jellemvonását dicséred meg. Meg fog lepődni, és nem fogja érteni. Kész, kék halál, indíthatja újra a kis mentális rendszerét. De mindezt csak akkor, ha téged meg nem visz el előtte a pánikroham, merthogy azt is meg fogod tapasztalni, hogy már kifejezni sem könnyű az ilyen személyesebb, méltató szavakat. Ha azonban mégis sikerül, akkor a másik félnek sem lesz egyszerűbb dolga, jó eséllyel csillapíthatatlan vágy ébred benne, hogy láthatatlan legyen, vagy eggyé váljon a hozzá legközelebb eső fallal. Szóval kellemetlen ez az egész mindenkinek, ezért nem is ragadtatjuk magunkat túl sűrűn a másik külsőségeken túlmenő elismerésére.
Na, de miért megy ez ennyire gyászosan? Hát, mert nem tanultuk meg, mit csináljunk a dicsérettel. Vagy úgy általában az érzéseinkkel. A mugli iskolában ezt nem tanítják. Pedig kéne. És hiába igaz az, hogy egy pszichológiai „alapműveltséget” azért nem olyan nehéz felszedni, mert a csapból is a lelki egészség folyik, de érzésem szerint hozzám hasonlóan te sem vagy beljebb azzal, hogy mondjuk tudod, mi a különbség a félelem és a szorongás között [és akkor együtt kórusban: a szorongásnak nincs tárgya], ettől még bőven fogsz szorongani életed során sokszor.
Ami engem nagyon odavert a minap, hogy 2 év pszichológia fakultációval és még korábbi sok-sok évnyi pszichológiai magazinos előfizetéssel a hátam mögött, megkérdeztem a mesterséges intelligenciát (merthogy szoktunk csevegni… :) ), hogy ugyan, mondja már el, mi a különbség az ösztön/megérzés között és aközött, ha egy helyzetben a kis negatív, önbizalom-hiányos belső hangom szólal meg. Ugyanis én nem tudom. Ő viszont tudta, baszki… A mesterséges intelligenciától tanulok az érzéseimről. Agyfasz. De csak hogy terjesszem a tudást: erre a kérdésemre nagyjából azt a választ adta, hogy az ösztönt jellemzően nem kíséri erős érzelem, például szorongás vagy testi tünetek (úgy mint szapora pulzus), az inkább csak egy tiszta, eszünkbe ötlő információ vagy benyomás, míg ha pánikszerű az érzés, feszültséget kelt, és arra akar kilyukadni, hogy biztos nem vagyunk elég jók vagy szerethetőek, na az lesz a negatív belső hang. Logikus persze, de ezt miért 32 évesen kell megtudnom… a mesterséges intelligenciától?
Szóval úgy tűnik, van még itt elég rejtély és misztikum, nem kell ehhez elutazni holmi boszorkány- és varázslóképző szakiskolába. És ha nyitott szemmel járunk, a mindennapokban is van bőven varázslat. Ami meg a varázsigéket illeti… azok olyan szavak, amiknek erejük van, ugye? Amiket lehet jóra, és rosszra használni… Ha így nézem, bármi lehet varázsige, és akkor már érdemes jóra használni. Ilyen varázsige lehet néhány jó szó, vagy… „nemistudom”… akár egy mély és őszinte dicséret is :)
Jó varázslást és jó bosziskodást mindenkinek! :)
(Borítókép: ideogram.ai)
