Indítsunk rögtön egy nagyon indiszkrét kérdéssel: te mikor érezted magad utoljára kipihentnek? Erre a leggyakoribb válasz a szomorú legyintés, vagy a múltba révedő tekintet, ami a legutóbbi szabadságig utazik vissza az időben. Merthogy ritkán pihenjük ki magunkat, amikor viszont mégis erre vetemedünk, az érzés nem sokáig marad velünk.
Ráadásul annyira elfogadott és általános már az, hogy a fáradtság kb. a személyiségünk részévé vált, hogy nem is vesszük a bátorságot, hogy túl gyakran pihenjünk, és végképp nem merjük bevallani, ha véletlenül nem érezzük magunkat energia deficites, kifacsart nyomorúságnak. Az előző vezetőm előtti főnököm (érezd a szóválasztást) pl. mindig megkérdezte a szabadságról visszatérő rabsz… vagyis kollégát, hogy: „És kipihented magad?” Fel lehet tenni ezt a kérdést nagyon sokféle hangsúllyal, de amikor úgy folytatódik a mondat, hogy: „Már nagyon vártunk, rengeteg a feladat”, az azért rendesen lehozza az embert az életről.
Nem beszélve arról, hogy a túlhajszoltságot jóformán érdemnek tekintjük. Aki erőn felül teljesít, az dolgos és szorgalmas. Szóval olyan erényes. Mint egy dicső lovag, akinek a páncéljáról az önfeláldozás fényes sugarai verődnek vissza, és vakítják el a kevésbé erényes kis fegyverhordozókat. Van az a bölcs mondás is, tudod, hogy a munka nemesít. Ilyen társadalmi elvárások közepette mernéd azt mondani, hogy kipihent vagy? Inkább tagadod, mint a hüvelygombát :) Sőt, onnan indul, hogy nem is merünk rendszeresen (ez alatt azt értem, hogy nap, mint nap… bizony ám!) időt szánni a feltöltődésre.
Vajon lesz olyan, hogy azt tartjuk majd kínosnak és szégyellni valónak, ha valaki túlórázik, ahelyett hogy megkezdené azt a bizonyos 8 óra szórakozást? Lesz valaha olyan, hogy nem önzőnek és léhának fogjuk tartani azt, aki törődik magával és védi a saját határait és energiáját?
És tudod mit? Töredelmesen bevallom, hogy én most kipihentnek érzem magam. Szégyen, nem szégyen: a hétvégén… pihentem. Egyébként a teendőimet nagyrészt ugyanúgy elvégeztem, de már az is rengeteget dobott a lelki állapotomon, hogy belenyúltam a sorrendbe, és ettől kevésbé lett rutinszerű. Már mondom is, hogy hogyan.
Egy ideje rájöttem, hogy gyűlölök mosni. Pedig nem teknőben csinálom, sőt teregetni sem kell, mert szárítós a gép, és mégis a lelkem gyilkolja meg, hogy bepakolok, öblítő, mosópor, aztán hadd szóljon. Tudod, hogy miért? Meglepődnék, mert sokáig én sem tudtam :) A helyzet az, hogy kb. 9 éve minden szombatomat azzal indítom, hogy mosás. Aztán meg persze a többi házimunka, és tudod hogy megy ez, jellemzően késő délutánra vagy kora estére megvagy a kötelező teendőkkel, amikor végre eljön a te időd, a hétvégének az a része, amiért hétfő óta várod, hogy eljöjjön az a kurva hétvége. Csinálhatnád végre amihez kedved van, csak hát már fáradt vagy, meg késő is van, ezért inkább csak pörgeted a telefont, vagy nézed a tévét. De nem baj, mert majd vasárnap! Bár vasárnapra is be van még ütemezve néhány dolog, de az már nem olyan sok, korábban fogsz végezni. Igen, csak korábban is kéne lefeküdni, mert másnap hétfő. Ezért vasárnap kora délutántól hallod a füledben a Sunday Blues-t, és megint úgy telt el a hétvége, hogy igazából nem pihentél. Vagyis nem azt csináltad, amit szerettél volna.
A mosás iránti gyűlöletem pedig onnan jön, hogy nekem azzal indul el a hétvége mókuskereke. Úgyhogy szombat délelőtt nem pakoltam be a gépbe („Ott rohadjon el!” csatakiáltással), és nem álltam fel a szopórollerre, hanem helyette olvastam az ágyban egy órát. Na, így indul egy hétvége! Aztán persze elmentem bevásárolni, de mikor megjöttem, nem estem neki azonnal a porszívónak, még mindig a falnak támasztva hagytam a szopórollert, és helyette olvastam tovább. Innen már elengedem a kezed, érted, hova akarok kilyukadni.
Ja igen, és igazi, titkolnivalóan bűnös élvezet volt, hogy szombat este mostam! :)
Szóval nem kell ám sok, hogy egy kicsit kedvezzünk magunknak. Csak tényleg ne te legyél a sorban a legutolsó a számodra. Azt meg végképp felejtsd el, hogy te meg a szükségleteid meg a feltöltődésed majd akkor jöhet, ha már minden és mindenki rendben van. Lófaszt! Fontosabb vagy, mint egy mosás vagy egy bevásárlás. Sőt… de ezt már tényleg csak az erősebb idegzetűek olvassák tovább, mert nagyon perverz lesz: nem kell hétvégéig várni, hogy időt szánj magadra, hét közben, esténként ugyanúgy megteheted… uh, tessék, ott van, kimondtam/leírtam, dolgozd fel, aztán hajrá, ügyesen! :)
(Borítókép: ideogram.ai)
